Utazni és kalandozni jó!

 És mivel az ember alaptermészete a lustaság / a restség/ legalábbis nálam így van, szóval mivel lusta vagyok gyermekkorom óta igénybe veszek járműveket a helyzetváltoztatáshoz. Most megpróbálom kronologikusan felsorolni életem legfontosabb járműveit egy-egy történettel fűszerezve.

Bébi komp: anyám szerint sokat ültem benne, ez ilyen kerekes gyóntató szék szerűség amibe az ember bele van kötve, hogy ki ne essen, na szóval ugye az ember még nem tud járni ezért kényszerül efféle találmányba ücsörögni egész nap. Anyám szerint szinte minden nap lezúgtam vele a teraszunkról ugyanis nem volt korlát én meg nem tudtam hol a talaj vége/lehet, hogy többek között ezért is lettem egy kicsit finoman szólva szóval hibás/tehát a kezdeti próbálkozások után.

Jött a következő szerkezet háromkerekű bringa csodás vas műanyag üléssel amit kiszúrtam, hogy ki jöjjön belőle a levegő mert üreges volt, sajnos ilyen bringákat már nem lehet kapni próbáltam szerezni a keresztfiamnak kevés sikerrel. Itt már beszámolhatok élményekről anyám ijesztgetése az úton autó jön, én megállni és csigát nézni, remek ideggyakorlatok voltak ezek anyám számára, egy hét orosz hadifogság kutyafüle ehhez képest.

Ja igen a kétkerekű biciklire való áttérés sem múlt el nyomtalanul. apám egyik nap beállított egy gyönyörű zöld orosz kerékpárral a típus említésétől most eltekintenék, szóval beállított egy ilyen kerékpárral szép nyári nap volt, paradicsom karó elő, bedugta a nyereg alá és tanulás, én persze folyamatosan a pedálokat néztem,erre ö folyamatosan káromkodott és egyre fáradtabban és egyre vörösebb fejjel tolt. A nagy kiabálásra kijöttek a szomszédok, én persze a szereplés miatt pánikba estem, de aztán erőt vettem magamon   egyszer csak, nem halottam apám hangját mögöttem  és csak azt éreztem magamtól megyek nagyon emlékszem a pillanatra frenetikus érzés volt. De ebben a pillanatban ahelyett hogy engem éltetett volna az utca közönsége, harsány nevetés hallatszott, én hátranéztem és rájöttem, hogy apám miért maradt el mögöttem, nem nem azért mert jól ment a tekerés á dehogy! Történt ugyanis, hogy a nagy káromkodásba lepattant a nadrággombja és ahogy mentünk folyamatosan csúszott le a nadrágja mivel nem akarta megszakítani tanulási folyamatomat tolt tovább, mind addig mígnem a térd alá ért a nadrág és erre édesapám elesett, na ez volt a nevetés fő kiváltója ,én mikor megláttam mi történt természetesen elestem a biciklivel egyenesen bele az árokba. Persze ettől függetlenül megtanultam biciklizni, igaz néhány éve a bükk hegységben ennek az ellenpéldáját is felmutattam de hagyjuk ezt.

Mindig is vágytam egy verseny kerékpárra, ilyen országútira de soha nem kaptam vagyis de kb. 23 évesen apám vett egy cigánygyerektől egy biciklit ami szinte totálkáros volt büszkén adta át -erre vágytál nem? Mondat kíséretében. Nem haragszom rá nem volt rá pénzünk én meg nem gyűjtöttem semmit, amit kerestem azt rendje és módja szerint mind elittam. Az országúti kerékpárról még csak annyit ,hogy Jacsó Peti haverom egy szép nyári reggelen elkerekezett hozzánk a Csepel versenyével na ez nagy hiba volt! Kölcsön kértem egy körre, ez történt reggel tízkor és tettem is egy kört ilyen, Mezőkövesd- Tard- Kács- mezőkeresztes útvonalon este 6 ra értem haza anyámék már kerestek és Peti is teljesen kétségbe volt esve ugyanis délre haza kellett volna érnie valamiért. Tudni kell kinek adunk kölcsön kerékpárt.

Motorok na igen erről is tudnék mesélni! Apám motor mániája, volt egy oldalkocsis MZ-nk sok más egyéb motor mellett, szóval ezzel kirándulgattunk a hegyekbe meg ezzel loptuk a rönkfákat a tűzép telepről. Egyszer amikor a motor hozzánk került apám elvitte kirándulni anyámat ,az út után apám azt mondta soha többé nem viszi anyámat motorozni,én csodálkozva kérdeztem, hogy miért? Erre azt válaszolta- mert halál félelmem volt fiam! Újra rákérdeztem, hogy ugyan már miért is volt halál félelme erre apám hangosan,- mert anyád mindig ellentétesen dőlt a kanyarban mint ahogy kellett volna és féltem, hogy felborulunk azért! Na szóval ezek az én utazásos élményeim.

Ja igen volt még egy vicces unokatesóm fantasztikusan felkészített verhovinájával egy tavaszi napon elindultunk kirándulni a Tisza tóhoz, szendvics, málnaszörp kombó bekészítve, remek út, lágyan simogató szél, el is értünk poroszlóra,és a szép tiszai táj kárpotolt a seggfájásért.De ahol aztán bekulázott a gép, és tolhattuk haza Kövesdig, én soha többet nem vágytam rá, hogy motorozzak.